Egy év...

2018.04.18

Napra pontosan egy évvel ezelőtt szerelembe estem.

A történet úgy kezdődött, hogy tavaly április elején azt álmodtam egy éjjel, hogy selyemfestő vagyok. Már álmomban is csodálkoztam rajta hogy álmodhatok ilyet, hiszen nem tudok festeni (rajzolni sem!), és igazi selyem talán sosem volt még a kezemben. Mindenesetre annyira imádtam selyemfestőnek lenni - úgy álmomban - hogy reggel elkezdtem a neten keresgélni, hogy mi is az a selyemfestés. Emlékszem mennyire ismerős érzés volt a videókon nézni, ahogy a festék fut a selymen... annyira otthonos, minden sejtemnek ismerős érzés.

Eltartott azért pár napig, amíg beláttam, hogy a selyemfestés biztosan akar tőlem valamit, mert sehogy nem ment ki a fejemből. Jó, inkább úgy fogalmazok, hogy semmi másra nem tudtam gondolni, csak a erre a különös álomra.

Csörnök Enikő tanított meg a selyemfestés alapjaira. Enikő mindent tud! És gyönyörűeket fest! Remélem egyszer még büszke lehet rám.

Tavaly április 18-án festettem az első selyemkendőmet Enikő útmutatásával.

És pont azóta vagyok szerelmes a selyemfestésbe! Egész lelkemmel.

Büszkén mutatom be az első kollekciómat, amelynek a "Magyar Rapszódia" nevet adtam. A kollekcióról szóló blogbejegyzést itt találod. A kollekciót itt tudod megnézni. A boltomba pedig ide kattintva jutsz el.

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki bármi módon hozzájárult az elmúlt év során, hogy időm és energiám nagy részét a selyemfestésnek szentelhettem. Köszönöm szépen a biztató szavakat. Tudom, hogy nem volt mindig könnyű elviselni, hogy az egész házat beborítja a selymes holmim, otthon is és itthon is. És tudom, hogy sokszor már fárasztó voltam, hogy mindig a selyemfestésről beszéltem, és minden egyes alkotásomat meg kellett csodálni. Bocsi.

Hatalmas köszönettel tartozom Michael Williamsnek és egész családjának. Csodálatos emberek vagytok, nincs hozzátok fogható! Különleges helyet foglaltok el a szívemben.

Különös év volt ez. A legemlékezetesebb pillanatok:

- Amikor az első olyan selyemkendőm kivettem a gőzből, ami jól sikerült és szép lett :)

- Amikor az első amerikai megrendelésem megkaptam :)

- Amikor teljesen véletlenül matyó virágokból egy mandalát rajzoltam :)

- Amikor egy rendezvényen egy hölgy nyakában megláttam az én selyemkendőm. Megdicsértem milyen szép. Azt mondta Karácsonyra kapta, és imádja, és ez a legszebb ajándék amit valaha is kapott. Nem tudta, hogy én csináltam :)

- Amikor annyiért kelt el egy gyönyörű selyem kendőm, mint a Hermes kendők :)

- Amikor az első olyan követő feliratkozott az email listámra aki nem családtag és nem ismerős :)

- Amikor az első köszönő levelet kaptam egy hálás vásárlótól :)

- Amikor más kézművesek az első kiegészítőket elkészítették a selyem kendőimhez. Matchek Márta gyönyörű táskákat, Schmidt Bea meseszép ékszereket :)

Terveim:

Ebben az évben szeretnék egy kiállítást a "Magyar rapszódia" kollekciómból

Mit csinálok most?

A következő kollekción dolgozom. Imádom! Remélem nektek is tetszeni fog!

PS: Ha szeretnél mindenki más előtt értesülni az új alkotásokról, vagy szeretnél a shopomban beváltható kedvezmény kupont kapni, akkor kérlek iratkozz fel a V.I.P. listámra. Kattints az alábbi linkre ( soha nem küldök spamet, és bármikor leiratkozhatsz, ha akarsz)

© 2019 Maria Mile All rights reserved
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el