A díszzsebkendő története

2019.10.05

Sokan úgy tartják, hogy a díszzsebkendő eredetét az ókori Egyiptomba vezethetjük vissza. Egyiptomban egy kis vászonszövetet piros színű porral festettek be, és díszként használták, mint a gazdagság jelét. Azok a kis színes szövetek nem feltétlenül ugyanazt jelentették, mint a mai díszzsebkendők.

Az ókori görögök parfümmel illatosított zsebkendőt hordtak maguknál, hogy jó illat legyen a közelükben. Az ókori Rómában zsebkendőt használtak a gladiátor játékok indítására, az esemény akkor kezdődött, amikor a császár leejtette a zsebkendőjét.

Mások szerint a zsebkendőt 800-ban kezdték használni, amikor a katolikus egyház tagjai egy fehér zsebkendőt tűztek bal karjukhoz az Isten iránti és az egyház iránti odaadásuk példájaként.

Egy másik elmélet szerint II. Richard (1377-1399), Anglia király volt az első, aki zsebkendőt viselt divatos kiegészítőként. 

Szóval az emberek különféle célból több száz, vagy akár több ezer éven át használtak kis négyzet alakú anyagot.

A mai értelemben vett díszzsebkendő története 600 évre nyúlik vissza.

Az 1400-as évektől kezdődően a zsebkendő népszerűvé vált Európában az egész felső osztályban, akár kiegészítőként, akár praktikusabb eszközként. Addigra a díszzsebkendők, vagy zsebkendők egzotikusabb anyagokból készültek, köztük selyemből, és gyönyörű mintákat hímeztek rá. Ezzel a gazdagságot és a státuszt demonstrálták. Sokféle formában és méretben léteztek a zsebkendők. Hasonlóan az ókori görögökhöz, a francia nemesek is illatosították zsebkendőiket, hogy leküzdjék az akkori szagokat, amelyeket a fürdőzési lehetőségek általános hiánya okozott.

A 16. század legszebb zsebkendőit Olaszországban gyártották. Jellemző volt a díszes hímzés, illetve a csipke használata. Valószínűleg a firenzei Medici Katalinnak köszönhetően jutott el Franciaországba. Ezeket a zsebkendőket rendkívül értékesnek tartották, és gyakran generációról generációra adták át őket. Minél szebb volt a felhasznált anyag és a díszítés, annál értékesebb volt.

A Tudorok folytatták ezt az exkluzív hagyományt, amikor Mária királynő és Erzsébet királynő zsebkendőt kaptak újévi ajándékként. Ezután terjedt el a zsebkendő ajándékozása.

Egy népszerű történet szerint Marie Antoinette-nek nem tetszett, hogy a zsebkendők különféle méretűek, és ezért férje, XVI Lajos király úgy rendelkezett, hogy a zsebkendőknek 40 cm-esnek kell lennie. Ez a méret a mai napig elég elterjedt.

A 19. században a két részes öltöny az úriemberek divatjának alapvető elemévé vált. Akkoriban kezdték el a bal felső zsebben hordani a zsebkendőt. Ennek egészen praktikus oka volt: nem akarták, hogy tiszta zsebkendőik összekeveredjenek a zsebükben lévő érmékkel és más piszkos tárgyakkal, és ezért áttették a bal mellényzsebbe, vagy a bal felső kabát, ill. zakó zsebbe.

Ez a stílus egyre népszerűbbé vált. A különböző hajtogatási technikák egyre gyakoribbak lettek, és a díszzsebkendő ekkortól az úriember kulcsfontosságú divatkiegészítőjévé vált. Készült selyemből, pamutból, lenvászonból, gyapjúból. Lehetett mintás, vagy sima.

Nélkülözhetetlen volt a jól öltözött férfiak kelléktárában Európában és az Egyesült Államokban.

A 20. század elején a Klenex cégnek köszönhetően elterjedtek az olcsó és eldobható zsebkendők. Ez visszaszorította a díszzsebkendők divatját.

A század közepén fellendülés következett be olyan sztároknak köszönhetően, mint James Cagney és Fred Astaire. A díszzsebkendő újból divatos kiegészítővé vált, és a jól öltözött úriemberektől a hivatali dolgozókig mindenki viselte. (Ha rákeresel a nevükre az interneten, alig találsz olyan fotót róluk,  amelyen ne viselnének díszzsebkendőt.)

A század végére a divat trendek változásának köszönhetően a díszzsebkendők népszerűsége visszaszorult. Kizárólag az úriemberek viselték.

Az ezredforduló óta a díszzsebkendők népszerűsége reneszánszát éli. A divatos megjelenés elengedhetetlen részévé vált. Nézzük meg milyen körülményeknek köszönhető a fellendülés. Az elmúlt évtizedekben az inget felváltotta a póló. Az anyagok minősége óriásit zuhant. Nevezhetjük a rosszul szabott öltönyök korának. A férfiak többsége csak esküvőre vett fel öltönyt és nyakkendőt. Azoknak a férfiaknak, akik szeretnének kitűnni a tömegből, mostanság nem annyira nehéz a dolga. A díszzsebkendő viselése kiváló segítség ehhez.

Igazából mi a díszzsebkendő viselés célja? Minimális erőfeszítéssel finoman emeli fel a megjelenést. Nem véletlenül nevezi a magyar nyelv kiegészítőnek a kiegészítőket ( angolul accessorie ). Lehet fehér, vagy színes, mintás, vagy sima. Az anyagokat illetően a selyem, a pamut, a gyapjú és a len marad a klasszikus. Ne feledje, hogy minél könnyebb a szövet, annál nagyobb a díszzsebkendő mérete. A könnyű anyagokból praktikus a 40 cm, vagy annál kicsit nagyobb méret. Így a helyén marad, és nem csúszik be a zsebbe.          A vastagabb anyagokbó (pl. tweed) maximum 30 cm-es legyen a díszzsebkendő, hiszen nem szép a nagyon kitömött zseb.

A díszzsebkendő viselésének manapság nem annyira szigorúak a szabályai, azonban néhány szempontról érdemes tudni. Erről itt olvashat.

Amellett, hogy egy jól kiválasztott díszzsebkendő tökéletessé teszi a megjelenést, még kiváló beszélgetés-indító is. És a hölgyeknek kifejezetten tetszik.

A MileSilk stílusos és elegáns díszzsebkendőit itt tekintheted meg.

© 2019 Maria Mile All rights reserved
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el